Falusi turizmus a Zemplénben

Arka története

Arka

A Zempléni-hegység észak-nyugati részén fekszik, hegyekkel teljesen körülvett (a legmagasabb a Magoska 734m), széltől védett kicsi abaúji község, ahonnan gyalogosan kirándulhatunk a közeli Korlátra, vagy a Kék-túra útvonalon Regéc, Mogyoróska irányába. A környék nevezetes látnivalói, a boldogkőváraljai vár, Zichy kastély, tájház, Kőtenger, a regéci vár, Mogyoróskán lovaglási és sétakocsikázási lehetőség.

Kő és bronzkori leletek: Arka és Váraja közötti hegygerincen látható várfal húzódik. Corladus de Archay megnevezéssel szerepel egy évszám nélküli oklevélben, amelyet 1268-ban írtak. Amikor Brankovics vajda Regéc várának falai között ült Arka is hozzátartozott (1427-1453), akkor 7 jobbágytelekkel. XV.-XVI. sz.-ban az egyik földesúr kezéből a másik földesúr kezébe szállt, általában a boldogkőváraljai településsel és várral együtt. 1700 körül Szelepcsényi prímáshoz került zálog képen, aki a jezsuitáknak ajándékozta 5 jobbágytelekkel. 1800-as években a jezsuitákból a Péchyekhez kerül akik hozzáfognak a benépesítéshez. 1920-ra a település létszáma a felére apad.

A település népessége napjainkban 129 fő, hozzátartozó terület 9,49 km2

Kapcsolat

3885 Arka

Hunyadi János utca 39.

Tel: +36 46 306 367
Mobil: +36 30 39 71 628
E-mail: arkainfo@magoska.hu

Partnerünk: http://www.elitfavagas.hu/